NORVÉGALAP | NORMÁL VERZIÓ

Módosult a Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés programterület bilaterális tevékenységeket támogató felhívása

A „Bilateral activities in the Capacity Building and Institutional Cooperation Programme Area” módosított felhívása a változásokkal átvezetett egységes szerkezetben elérhető a programterület nyílt pályázati felhívásai között.

Bilateral activities in the Capacity Building and Institutional Cooperation Programme Area” felhívásának szövege 2017. március 29-én módosult, a változások piros színnel jelöltek a pályázati felhívás szövegében.

Változások és kiegészítések a felhívásban:

3.5. Költségek általános elszámolhatósági szabályai: A Donor Projekt Partner költségeit a Regulation 7.13(1) pontjának megfelelően számlával szükséges alátámasztani. A költséget igazoló számla mellett a Donor Projekt Partner a számlát alátámasztó dokumentumként köteles hivatalos nyilatkozatot benyújtani (melynek sablonja a támogatási szerződés melléklete lesz majd).

Változott a felhívás 4.2. pontja, a pályázat feltöltendő mellékleteinek listája bővül a projektgazda és a hazai projekt partnerek által kiállítandó Átláthatósági nyilatkozattal, melynek sablonja a felhívás mellékletei között már elérhető.

A módosult felhívás 4.1. pontja értelmében a pályázat minden mellékletét az elektronikus pályázati rendszeren, a NORA-n keresztül köteles feltölteni a pályázó. A pályázati felhívás feltételeinek vállalását tanúsító nyilatkozat sablonját a NORA rendszer a benyújtás során automatikusan generálja. A nyilatkozat kinyomtatott, cégszerűen aláírt, eredeti példányát hivatalos küldemény formájában, a Végrehajtó Ügynökség címére szükséges elküldeni (NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. 1037 Budapest, Szépvölgyi u. 39.), személyes beadás nem lehetséges.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázatok benyújtása és azok formai ellenőrzése folyamatos, és érkezési sorrendben történik.

Március 10-ig jelentkezhetnek önkrományzatok a Kapacitásfejlesztés programterület partnerkereső rendezvényére

Március 27-től lehet beadni a „Bilaterális tevékenységek a Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés Programterületen” című felhívás pályázatait. A Program Operátor norvég projekt partner kereső rendezvénnyel is segíti a felhívásban érdekelt, harmincezer főnél kisebb települések önkormányzatait.

A programterület átfogó célja a magyar közintézmények kapacitásainak megerősítése, humán erőforrásainak fejlesztése, hasonló feladatokat ellátó norvég intézményekkel és hatóságokkal való együttműködés és tudástranszfer által. A program keretében minden projekt egy vagy több norvég intézménnyel partnerségben valósul meg.

A megjelent felhívásban a harmincezer főnél kisebb lakosságú magyarországi önkormányzatok jogosultak pályázni. A donor projekt partnerek körében intézmények és nonprofit szervezetek jelentkezését várják. A részletes felhívás és mellékletei az EGT és Norvég Alapok program aloldalán elérhetőek.

A felhívás céljaival összhangban a Program Operátor Projekt partner kereső rendezvényt is szervez 2017. március 20-21-én, Visegrádon, melynek jelentkezési határidejét március 10-ig hosszabbították meg. A rendezvényen való részvétel nem jelent kötelezettségvállalást a pályázásra. A részvétel regisztrációhoz kötött, ám díjtalan.

A felhívásban vagy a bilaterális kapcsolatok építésében érdekelt önkormányzatok és norvég intézmények a részvételtől függetlenül regisztrálhatnak az online Projekt Partner Keresőben és böngészhetnek a Projekt partner keresők listájában.

Magyar önkormányzatok bilaterális tevékenységét támogató felhívás és Projekt partner kereső rendezvény a Kapacitásfejlesztés programterületen

Március 27-től lehet beadni a „Bilaterális tevékenységek a Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés Programterületen” című felhívás pályázatait. A Program Operátor norvég projekt partner kereső rendezvénnyel is segíti a felhívásban érdekelt, harmincezer főnél kisebb települések önkormányzatait.

A programterület átfogó célja a magyar közintézmények kapacitásainak megerősítése, humán erőforrásainak fejlesztése, hasonló feladatokat ellátó norvég intézményekkel és hatóságokkal való együttműködés és tudástranszfer által. A program keretében minden projekt egy vagy több norvég intézménnyel partnerségben valósul meg.

A megjelent felhívásban a harmincezer főnél kisebb lakosságú magyarországi önkormányzatok jogosultak pályázni. A donor projekt partnerek körében intézmények és nonprofit szervezetek jelentkezését várják. A részletes felhívás és mellékletei az EGT és Norvég Alapok program aloldalán elérhetőek.

A „Bilaterális tevékenységek a Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés programterületen” felhívás támogatására a Program Operátor Projekt partner kereső rendezvényt is szervez 2017. március 20-21-én, Visegrádon. Az esemény célja a felhívásban érdekelt potenciális pályázók segítése donor projekt partnerek találásában.

A felhívásban és a rendezvényben érdekelt önkormányzatok és norvég intézmények a részvételtől függetlenül regisztrálhatnak az online Projekt Partner Keresőben és böngészhetnek a Projekt partner keresők listájában.    

Nemzetközi konferencia a Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés programterületen

A norvég partnerintézmények részvételével, november 30-án tartott nemzetközi konferenciát a Miniszterelnökség Nemzetközi Együttműködési Programok Végrehajtási Főosztálya, mint a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés programterületének Program Operátora.

Olav Berstad, a Norvég Királyság magyarországi nagykövete nyitotta meg a konferenciát, melyen a norvég Donor Program Partner szervezet, a Helyi és Regionális Hatóságok Norvég Szövetsége (röviden: KS); a Miniszterelnökség Nemzetközi Együttműködési Programok Végrehajtási Főosztálya, mint Program Operátor és szakmai szervező; a támogatott projektek képviselői és norvég projektpartner szervezeteik közel teljes létszámban részt vettek. A rendezvény legfőbb célja a bilaterális kapcsolatok erősítése, az eddig elért eredmények összegzése és a jövőbeni tervek megvitatása volt.

A Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés program két fő célkitűzése, hogy emelje a hazai közszolgáltatások színvonalát és nemzetközi, norvég-magyar tudástranszferrel támogassa az intézményi kapacitás- és humánerőforrás-fejlesztést a magyar közintézményekben, helyi és regionális igazgatási szervezetekben. A helyi kezdeményezések és mintaprojektek szerepe kiemelt a programban, a legjobb gyakorlatok és fenntartható modellek szélesebb körű, országos alkalmazása már középtávon is hozzájárul az Európai Gazdasági Térség szociális és gazdasági különbségeinek csökkentéséhez.

A kedvezményezett intézmények hasonló profilú norvég projektpartner szervezetekkel is együttműködnek, melyek hasznosítható tapasztalati tudást, adaptálható gyakorlatokat adnak át a magyar félnek. A rendezvény a további bilaterális szakmai együttműködést és a kölcsönös tapasztalatcserét segítette elő.

A Miniszterelnökség Nemzetközi Együttműködési Programok Végrehajtási Főosztálya, mint Program Operátor felel a szakmai megvalósítás nyomon követéséért és koordinációjáért. A programban három nevesített és nyolc nyílt pályázati felhívás keretében kiválasztott projekt megvalósítása zajlik jelenleg, melyekhez mintegy 12,7 millió euró támogatást biztosít a Norvég Alap.

A kétoldalú nemzetközi konferencia előadói a program előrehaladását, az elért célokat és a magyar és norvég intézmények között létrejött szakmai kapcsolatokat, valamint a programterület nevesített projektjeit mutatták be. A kedvezményezett intézmények képviselői a norvég KS által vezetett munkacsoport ülések keretében oszthatták meg egymással tapasztalataikat, valamint betekintést nyerhettek egymás projektjeinek előrehaladásába is. A konferencia zárásaként a Program Operátor ismertette a projektek 2017. áprilisi zárásáig következő adminisztratív és menedzsment feladatokat.

Módosult a "A helyi önkormányzatok kapacitásfejlesztése a közszolgáltatások minőségének javítása és a helyi gazdaság fejlesztése érdekében" c. pályázati felhívása

Tisztelt Pályázók!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a "A helyi önkormányzatok kapacitásfejlesztése a közszolgáltatások minőségének javítása és a helyi gazdaság fejlesztése érdekében /Capacity-building of local governments for enhancing quality of public services and for promoting local economic development" pályázati felhívás tekintetében a Program Operátor technikai jellegű módosításról döntött, melynek értelmében pontosításra került a a könyvvizsgálói nyilatkozat, mint költségalátámasztó dokumentum lehetséges alkalmazási köre, valamint közzétételre került az angol nyelvű de minimis nyilatkozat minta.

A pályázati felhívás módosításával összefüggő dokumentumokat itt éri el.

Kérjük, hogy pályázatukban a módosított pályázati felhívás rendelkezéseit vegyék figyelembe.

Kapacitásfejlesztés pályázat információs nap és partnerségi szeminárium augusztus 13-án

Információs nap és partnerségi rendezvény

A Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés programterület tájékoztató rendezvénye

Tájékoztatjuk leendő pályázóinkat, hogy 2013. augusztus 13-án a Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés programterület  „Helyi önkormányzatok kapacitásfejlesztése a közszolgáltatások minőségének javítása és a helyi gazdaság fejlesztése érdekében"  nyílt pályázati kiírása vonatkozásában információs és partnerkereső rendezvényt tart a Program Operátor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzetközi Együttműködési Programok Irányító Hatósága (NFÜ, NEP IH).

Az Információs Nap célja, hogy az érdeklődők és a potenciális pályázók személyesen és közvetlenül kaphassanak tájékoztatást a programterület keretében megjelent pályázati felhívás céljairól, tartalmáról, a pályázatok beadásának adminisztratív részleteiről, valamint technikai feltételeiről, az elektronikus pályázati űrlap kitöltéséhez szükséges tudni valókról.

A délelőtti előadásokat követően a délután folyamán a résztvevők személyes, kötetlen beszélgetések keretében találkozhatnak a meglévő, vagy leendő norvég partnereikkel, melynek során megvitathatják a tervezett projektek részleteit.

A rendezvény mindenki számára nyitott, de regisztrációhoz kötött, így várjuk az érdeklődők, illetve leendő pályázók jelentkezését!

Kérjük, hogy azok a potenciális pályázók, akik már rendelkeznek norvég partnerrel, jelezzék feléjük is az Információs Napon történő megjelenés lehetőségét, illetve a regisztrációs űrlap kitöltésekor szíveskedjenek megadni a partnerek nevét a rendezvény szervezői számára.

A résztvevő norvég partnerek részére a szállás és – meghatározott létszámig – az utazás költségeit a szervezők állják.

A jelentkezéseket az alábbi linken várjuk: REGISZTRÁCIÓ

Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 2.

A rendezvényről további információk: Információs nap a kétoldalú kapcsolatok Nemzeti Alapjának Pályázati felhívásairól - 2017. 05. 16.

Az info nap napirendje letölthető itt.

Megjelent a Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés program pályázati felhívása

Örömmel értesítjük leendő pályázóinkat, hogy a Norvég Alap Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés programjának pályázati felhívása a mai napon megjelent honlapunkon.

A pályázati felhívás keretösszege 6.830.000 EUR, célja a helyi önkormányzatok által nyújtott közszolgáltatások minőségének javítása, illetve a helyi gazdaságfejlesztés előmozdítása norvég partnerekkel való együttműködésen keresztül.

A pályázatra kizárólag magyarországi önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot, legalább egy norvég és egy magyar partnerrel együttműködésben.
A pályázati felhívás angol nyelven, a további részletes információkkal szolgáló mellékletek magyar nyelven érhetők el itt.
A pályázatokat angol nyelven szükséges elkészíteni.
Az angol nyelven kitöltött elektronikus pályázati űrlap benyújtásának határideje 2013. szeptember 30. 18.00 óra.
Az elektronikus pályázati űrlap benyújtását követően nyomtatható nyilatkozatot legkésőbb 2013. szeptember 30. 24.00 óráig kell postára adni.
A pályázatok a határidő leteltét követően, egyszerre kerülnek értékelésre.
A pályázati űrlap kitöltését az alábbi felületen (https://nora.norvegalap.hu/) regisztrálva, az „Aktuális pályázati kiírások" gombra kattintva kezdheti meg.
Amennyiben a Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés program pályázataival kapcsolatban bármilyen kérdés merül fel, kérjük, keresse ügyfélszolgálatunkat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címek egyikén.

A pályázati felhívással kapcsolatosan információs nap kerül megszervezésre 2013. augusztus 13-án, melyről részletes információk hamarosan elérhetővé válnak honlapunkon.

Kérjük, amennyiben érdeklődik, az időpontot jegyezze fel naptárjában, és értesítse partnereit is az eseményről.

Lezárult a Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés programterület pályázati felhívásának társadalmi egyeztetése

A Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés programterületen belül  az „Önkormányzati kapacitásfejlesztés a helyi közszolgáltatások minőségének javítása és a helyi gazdaságfejlesztés érdekében" című  pályázati felhívásának tervezetével kapcsolatos észrevételeket itt a honlapon keresztül lehetett megtenni, az alábbi linken 2013. június 28-ig.

A pályázati felhívást a program operátor jelenleg véglegesíti, és előreláthatólag 2013 júliusában kerülhet meghirdetésre. Ekkor nyílik meg az elektronikus pályázati űrlap, melyet a címlapon elérhető pályázói felületen regisztrálva lehet elérni, és segítségével a felhívásra pályázatot benyújtani. A pályázati felhívás hivatalos megnyitásáról közleményt teszünk közzé.