HU | EN

Érdemes pályázni szakmai látogatásokra az EGT Alap 2009-2014 Ösztöndíj program keretében

2017-ben legkésőbb július 24-én nyújthatók be pályázatok az EGT Alap Ösztöndíj program Szakmai látogatások pályázati akciójában. A határidőig beérkező pályázatokat is legkésőbb 2017. október 31-ig meg kell valósítani.  A résztvevők kapcsolatot építhetnek, illetve meglévő kapcsolatot ápolhatnak Norvégia, Izland és Liechtenstein releváns intézményeivel, a pályázati felhívásban meghatározott célok elérése érdekében.

Egy mobilitásban maximum 5 fő vehet részt és ugyanazon intézmény egy határidőre maximum 5 pályázatot nyújthat be. Az elnyerhető támogatás mértéke 1000 euró/fő/látogatás.

Szakmai látogatások pályázati akció folyamatosan pályázható a pályázati keret kimerüléséig, a pályázatok technikai benyújtásának utolsó határideje 2016-2017-ben:

Technikai benyújtási határidő (elektronikus benyújtási, illetve postára adási határidő): 2017. július 24.

Eredmény várható időpontja: 2017. augusztus 30.

A kiutazás ajánlott legkorábbi időpontja: 2017. szeptember 5.

A felhívásokat magyar és angol nyelven tesszük közzé a mellékletekkel együtt a www.tka.hu és www.norvegalap.hu oldalakon.

Tájékoztatjuk tisztelt pályázóinkat, hogy a pályázati felhívás a Nemzeti Kapcsolattartó jóváhagyását követően 2017. február 7-én módosult, melynek értelmében nyertes pályázóinknak a tervezett mobilitásokat legkésőbb 2017. október 31-ig szükséges megvalósítani.

A program forrásait az EGT Finanszírozási Mechanizmus, és Magyarország központi költségvetése biztosítja. Az Ösztöndíj program teljes időtartama alatt 121 399 euró használható fel ebben a pályázati akcióban. Amennyiben további források válnak elérhetővé – pl. átcsoportosítás egyéb pályázati akciók keretéből, úgy ez az összeg változhat.

A pályázatot – regisztrációt követően – magyar vagy angol nyelven lehet benyújtani a https://nora.norvegalap.hu/ oldalon az Aktuális pályázati kiírások menüponton belül a megfelelő felhívásra kattintva. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a pályázati anyag két részből áll: a határidőig véglegesíteni kell az online pályázatot és postára kell adni az aláírt nyilatkozatot is. A pályázati határidőnél későbbi postabélyegzővel beküldött nyilatkozatokat nem tudjuk figyelembe venni! Hiánypótlásra nincs mód.

További tájékoztatást a pályázattal kapcsolatban az Ösztöndíj program Program Operátora, a Tempus Közalapítvány nyújt az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS: ALAPKEZELŐ SZERVEZET A REGIONÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRT GLOBÁLIS ALAP VÉGREHAJTÁSÁBAN

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS: ALAPKEZELŐ SZERVEZET A REGIONÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRT GLOBÁLIS ALAP VÉGREHAJTÁSÁBAN

A Finanszírozási Mechanizmus Iroda ajánlattételi felhívást tesz közzé az Alapkezelő feladatkör ellátására az EGT és Norvég Alap, Regionális Együttműködésért Globális Alap menedzsmentjének támogatására.

Az EGT Alap és a Norvég Alap 2014-2021 Izland, Liechtenstein és Norvégia, mint donor országok által létrehozott finanszírozási mechanizmus, melynek célja, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, valamint az együttműködés erősítése 15 uniós tagállammal Közép és Dél-Európa, valamint a Baltikum területén. A 2014-2021-es programozási időszakra összesen 2.8 milliárd euró támogatási keretről született megállapodás.

Az EGT Alap és Norvég Alap 2014-2021-es programozási időszakának új eleme a Regionális Együttműködésért Globális Alap, mintegy 100 millió eurós elkülönített forrással rendelkezik.

Kifejezetten az európai kihívások megoldásának elősegítésére alapították a Regionális Együttműködésért Globális Alapot, melynek célja az európai kapcsolatok és a párbeszéd erősítése. A tematikus fókuszterületeket a donor országok által elfogadott nyílt felhívásokban teszik közzé az Alapok. A finanszírozási mechanizmus a támogatott és donor országok, valamint meghatározott harmadik partnerországok bevonásával, nemzetközi projektek során valósul meg. Az Alap két komponense a Fiatalok Foglalkoztatása és az EGT és Norvég Alapok Regionális Együttműködésért Alapja.

A Finanszírozási Mechanizmus Iroda Alapkezelőt keres az adminisztratív és technikai feladatok ellátására a megvalósítás során. Az Alapkezelő a projektek kiválasztásával, támogatási szerződések megkötésével, támogatások folyósításával, a projektek monitoringával és felügyeletével kapcsolatos adminisztratív és technikai feladatok ellátásáért felel, a projektmegvalósítás során a projektzárásig.

Az ajánlattétel beadásának határideje 2016. szeptember 15. 12.00.
Szerződés időtartama: 2016. november (vagy a legkorábbi lehetséges időpontban) és legkésőbb 2024. december 31. között.
További információ, a kiírás és a vonatkozó dokumentumok elérhetőek az EGT Alap és Norvég Alap hivatalos weboldalán.

Megjelentek az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj programjának legújabb pályázati felhívásai

Elérhetővé váltak az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj programjának (HU08) legújabb pályázati felhívásai az alábbi pályázati akciókban:

A támogatási összegek a donor országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein) és a kedvezményezett országok közti hosszú távú nemzetközi együttműködések kialakításának elősegítésére fordíthatók.

Pályázatot kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező intézmények nyújthatnak be, egyéni jelentkezéseket a támogatást elnyert intézményekben lehet beadni.

A felhívásokat magyar és angol nyelven tesszük közzé a mellékletekkel együtt a www.tka.hu és wwww.norvegalap.hu oldalakon.

A pályázatokat – regisztrációt követően – és mellékleteit angol nyelven kell benyújtani a https://nora.norvegalap.hu/ oldalon az Aktuális pályázati kiírások menüponton belül a megfelelő felhívásra kattintva.

Az elektronikus adatlap beadási határideje és a nyomtatható nyilatkozat postai feladási határideje megegyezik. Az M3-as pályázatok benyújtásának határideje 2016. február 15. 23:59, az M4-es pályázattípus benyújtási határideje 2016. március 1, 23:59.

További tájékoztatást az Ösztöndíj program pályázataival kapcsolatban az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen nyújtunk.

MEGJELENT AZ EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 ÖSZTÖNDÍJ PROGRAMJÁNAK LEGÚJABB PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Elérhetővé vált az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj programjának (HU08) legújabb pályázati felhívása az alábbi pályázati akcióban:

A támogatási összeg a donor országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein) és a kedvezményezett országok közti hosszú távú nemzetközi együttműködések kialakításának elősegítésére fordíthatók.

Pályázatot kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező felsőoktatási intézmények nyújthatnak be, egyéni jelentkezéseket a támogatást elnyert intézményekben lehet beadni.

A felhívásokat magyar és angol nyelven tesszük közzé a mellékletekkel együtt a www.tka.hu és www.norvegalap.hu oldalakon.

A pályázatokat – regisztrációt követően – és mellékleteit angol nyelven kell benyújtani a https://nora.norvegalap.hu/ oldalon az Aktuális pályázati kiírások menüponton belül a megfelelő felhívásra kattintva.

Az elektronikus adatlap beadási határideje és a nyomtatható nyilatkozat postai feladási határideje megegyezik. A pályázatok benyújtásának határideje 2014. október 30. 23:59.

További tájékoztatást az Ösztöndíj program pályázataival kapcsolatban az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen nyújtunk.

Közlemény - EGT és Norvég FInanszírozási Mechanizmusok

KÖZLEMÉNY - EGT ÉS NORVÉG FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUSOK

Tisztelt Pályázók!

Norvégia budapesti nagykövetségének honlapján 2014. május 9-én közzétett tájékoztatás szerint Norvégia, Lichtenstein és Izland az EGT és Norvég Alapok további magyarországi kifizetéseinek felfüggesztéséről döntött.

Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Pályázókat, hogy az Alapok donorok általi pénzügyi felfüggesztése nem befolyásolja a jelenleg nyitva lévő pályázati kiírásokat.

A magyar kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a 2014. január 1-jét követő intézményrendszeri változásokról mielőbb megegyezés szülessen. A tárgyalások sikeres lezárásáig a projektekre megítélt támogatásokat a magyar költségvetés előfinanszírozza.

Kérjük, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a honlapon megjelenő friss információkat.

Módosultak az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj programjának (HU08) pályázati felhívásai

Módosultak az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj programjának (HU08) pályázati felhívásai

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy módosultak az Személyzeti/oktatói mobilitás egyéb, nem felsőoktatási, oktatási/képzési intézmények számára és a Felsőoktatási intézményközi együttműködési projektek című pályázati felhívások szövegei.

Változások jegyzéke:

Személyzeti/oktatói mobilitás egyéb, nem felsőoktatási, oktatási/képzési intézmények számára pályázattípusnál:

  1. A pályázati felhívás 8-as pontjában a tartalmi értékelési szempontok résznél módosultak a kritériumok. A részletes kritériumokat a felhívás 8-9. oldala tartalmazza.

Felsőoktatási intézményközi együttműködési projektek pályázattípusnál:

  1. A pályázati felhívás 8-as pontjában a támogatás résznél módosultak az Intenzív Programokra vonatkozó információk. A szervezési költség a maximális támogatási összeget takarja, amelyről a ténylegesen felmerült költségek alapján kell elszámolni.
  2. Módosult a felhívás 8-as pontjának támogatásról szóló része. Az Intenzív Programoknál a támogatási intenzitás 90%-os.
  3. A pályázati felhívás 8-as pontjában a tartalmi értékelési szempontok résznél módosultak a kritériumok. A részletes kritériumokat a felhívás 10-11. oldala tartalmazza

A felhívásokat magyar és angol nyelven tesszük közzé a mellékletekkel együtt a www.tka.hu és www.norvegalap.hu oldalakon.

A pályázatokat – regisztrációt követően –angol nyelven kell benyújtani a https://nora.norvegalap.hu/ oldalon az Aktuális pályázati kiírások menüponton belül a megfelelő felhívásra kattintva.

Az elektronikus adatlap beadási határideje és a nyomtatható nyilatkozat postai feladási határideje megegyezik. A pályázatok benyújtásának határideje 2014. május 5. 23:59

További tájékoztatást az Ösztöndíj program pályázataival kapcsolatban az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen nyújtunk.

Megjelentek a 2009-2014 EGT Finanszírozási Mechanizmus HU08 Ösztöndíj programjának pályázati felhívásai

Elérhetővé váltak az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj programjának (HU08) pályázati felhívásai az alábbi pályázati akciókban:

  • Felsőoktatási mobilitási pályázatok (pályázattípus keretösszege: 1 500 000 euró)
  • Személyzeti/oktatói mobilitás egyéb nem felsőoktatási, oktatási/képzési intézmény esetében (pályázattípus keretösszege: 300 000 euró)
  • Felsőoktatási intézményközi együttműködési projektek (pályázattípus keretösszege: 1 300 000 euró)

A támogatási összegek a donor országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein) és a kedvezményezett országok közti hosszú távú nemzetközi együttműködések kialakításának elősegítésére fordíthatók.

Pályázatot kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező intézmények nyújthatnak be, egyéni jelentkezéseket a támogatást elnyert intézményekben lehet beadni.

A felhívásokat magyar és angol nyelven tesszük közzé a mellékletekkel együtt a www.tka.hu és www.norvegalap.hu oldalakon.

A pályázatokat – regisztrációt követően –angol nyelven kell benyújtani a https://nora.norvegalap.hu/ oldalon az Aktuális pályázati kiírások menüponton belül a megfelelő felhívásra kattintva.

Az elektronikus adatlap beadási határideje és a nyomtatható nyilatkozat postai feladási határideje megegyezik. A pályázatok benyújtásának határideje 2014. május 5. 23:59

További tájékoztatást az Ösztöndíj program pályázataival kapcsolatban az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., illetve az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címeken nyújtunk.

Ösztöndíjlehetőségek megújuló energiafelhasználással kapcsolatos képzésen való részvételre

Megjelent a Megújuló energiaforrások felhasználásával kapcsolatos képzésen való részvétel biztosítása: Alprogram 1: Mesterképzésen való részvétel biztosítása, Alprogram 2: Rövid képzésen való részvétel biztosítása c. pályázati felhívás a Megújuló Energia program keretében

Örömmel értesítjük a tisztelt pályázókat, hogy elindult a Megújuló Energia programterület keretében a Megújuló energiaforrások felhasználásával kapcsolatos képzésen való részvétel biztosítása pályázati felhívás.

A Megújuló Energia program keretében, a pályázati felhívás célja az állampolgárok képzése, tudásuk bővítése célirányosan, a megújuló energiaforrások hasznosítása területén. A pályázati felhívás célcsoportja a magyarországi megújuló energiaforrással foglalkozó állami, vagy közvetett állami tulajdonú intézmények, háttérintézetek, gazdasági társaságok, kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények. A projektek végső kedvezményezettjei (képzésen, workshopon, konferencián részvevő személyek) felsőoktatási oktatók, doktori képzésben vagy mesterképzésben résztvevő személyek, felsőoktatásban dolgozó személyzet, kutatók, egyéb nem felsőoktatási intézménynél munka-, vagy egyéb jogviszonyban álló személyek lehetnek.

Az igényelhető támogatás minimum 3000 euró, maximum 30.000 euró, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 100%-a.

A pályázatok elbírálása a beadási határidőt követően egyszerre indul meg.

Beadási határidő:

  • Alprogram 1: Mesterképzésen való részvétel biztosítása esetében 2014. április 15.
  • Alprogram 2: Rövid képzésen való részvétel biztosítása esetében szakaszosan, de legkésőbb 2015. október 31.

A pályázati felhívások elérhetőek az alábbi linkeken:

Angol nyelven: link

Magyar nyelven: link

Amennyiben a két dokumentum között eltérés van, az angol nyelvű pályázati felhívás tekintendő mérvadónak.

A pályázati űrlap kitöltését az alábbi felületen (https://nora.norvegalap.hu/) regisztrálva, az „Aktuális pályázati kiírások" gombra kattintva kezdheti meg, az Általános Pályázati Útmutató elérhető a program honlapján a /hu/dokumentumok/altalanos-palyazati-utmutato címen.